Több hete már, hogy Shay velünk él. Minden egyes cuccát hozzánk hozta, s már kimondhatjuk azt, hogy egy család vagyunk. Bár ez nekem túl gyors. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer így fog hozzám és Davehez viszonyulni, bár most valamely szinten örülök neki. Évekig vártam, hogy ez történjen, hogy legyen Davenek egy apja, akire felnézhet, akire számíthat. És most, hogy ezt megkapta, valahogy mégsem érzem magam boldogan. Egy más apát képzeltem el neki, aki nem annyira szétszórt és őrült, mint Shay. Persze, amióta nálunk tartózkodik minta apává vált, és ha ezért díjat is lehetne kapni ő lenne az első. De valahogy mégsem olyan. Valami van benne, ami miatt azt érzem, hogy mindezt csak azért csinálja, mert muszáj. Mert a fiának, akit bár nem tervezett be, de él, szüksége van egy apára. És, mivel ő a vér szerinti apa, a bűntudat arra sarkallta, hogy megjelenjen és részese legyen a családunknak. Persze ezzel tényleg semmi bajom, hisz Dave, annak ellenére, hogy egy kicsit nehezen megy neki az iskola, boldog, és Shay is mindenben segít.
- Mami, a hagymát hova rakjam? - kérdezte Dave, kezében azzal a zacskó hagymával, amit nemrég vettünk a boltból.
- Az asztalra, szívem. - mosolyodtam rá, miközben a hűtőbe pakoltam bele a megvett dolgokat.
Egy ideje már azon filozofáltam, hogy most mi is van köztünk. Amióta itt van nem közelített felém, ami azt jelenti, hogy nem is fog. Ez egyfajta megkönnyebbülés, mégis, valahol legbelül azért fáj. Davenek a családja nem lesz valami teljes, ami miatt bűntudatom van.
Hozzá láttam az ebéd elkészítéséhez. Egyszerű zöldség levesre gondoltam, mellé pedig rakott krumplival. Ez a két dolog, amelyet hamar el tudok készíteni. A leves már kész volt, így csak a krumplival kellett bajlódjak, amikor is csengett a telefonom. Heidi neve villant meg előttem, ami miatt egy mosoly terült el az arcomon.
- Szia Sky. - hangjából ítélve valami bejelenteni valója van. - Arra gondoltam, hogy elmehetnénk ma este valamerre. Ki kéne már szabadulj a fiúk közül, és egy kis buli neked sem ártana. Nem gondolod?
- Heidi, nem tudom. Ezek ketten tönkre vágják a házat! Nem emlékszel, hogy a múltkor elromlott a mikró, mert elégették benne a popcornt, és ... Na jó, még meggondolom. Később visszahívlak.
- Rendben. - ezzel lerakta.
- Ki hívott? - kérdezte Shay. Kérdése meglepett, és az első pillanatokban válaszolni sem akartam, hisz mi köze van hozzá, de végül is...
- Heidi volt, a csoport társam. - mosolyodtam el, majd tovább folytattam a főzést.
- És mit akart? - kérdezősködött tovább.
- Shay. - sóhajtottam, majd felé fordultam. - Miért érdekel téged ennyire?
- Csak úgy... megkérdeztem. - vont vállat, majd tovább vágta a burgonyát.
- Bulizni hívott, de mondtam neki, hogy nem hagyhatlak titeket magatokra, mert tönkre tehettek valamit. - húztam el szám.
Az igazat megvallva szívesen elmentem volna. Már nagyon rég nem voltam bulizni, amire azért szükségem lenne. Elég lenne nekem pár óra, csak hogy elfelejthessem azokat a gondolatokat és problémákat, melyek miatt alig tudok aludni.
- Elmehetsz, ha nagyon szeretnél. - nézett szemeimbe.
- Biztos ez? Shay még tönkre vágtok valamit, és megint mehetünk megjavítani mindent.
- Persze, hogy elmehetsz. - lépett oda hozzám, s átölelt. Először el akartam tolni magamtól, de az ölelése olyan megnyugtató volt. Mintha csak erre vágytam volna. Olyan biztonság érzetem volt, amit nem akartam egyhamar elengedni.
- Rendben. De, ígérd meg, hogy nem tesztek tönkre semmit. - nevettem fel, majd vállába fúrtam fejem.
- Nem ajánlok semmit, Sky. Lehet, hogy este randink lesz a tűzoltósággal. - poénja ismét sikerült megijesztenie, ám az arcán lévő vigyor elárulta azt, hogy semmi okom az aggodalomra.
- Rendben. Folytassuk a főzést. - távolodott el tőlem, s a tűzhely fölött munkálkodtam tovább.
***
Fél nyolc körül lehetett, amikor teljes egészében elkészültem. Egy fehér, csipkézett ruhát választottam, s egy fekete kabátot. Bár tudtam, hogy Heidi autóval jön, és hogy a buliban sem lesz mínusz fog, de azért biztos ami biztos. Hajamat a kabáton kívülre helyeztem, s pénztárcám a zsebembe süllyesztettem. Shay égető pillantásait állva mentem végig a rövidke folyosón, s átöleltem Dave-t. Apró puszit nyomtam homlokára, majd Shayhez léptem.
- Ne főzzetek! Ne nyúljatok a mikróhoz! A tűzhelyhez sem. Csak szépen maradjatok a szobában a laptop mellett, és meg ne mozduljatok mellőle. Örülnék, ha mindketten egy darabban maradnátok egészen addig, ameddig haza nem érek. - apró mosoly kúszott arcomra, majd átöleltem a fiút.
Karjait derekam köré fonta, majd homlokon puszilt. Kiléptem az ajtón, lementem a lépcsőn, s meg sem álltam csak Heidi autójánál. Beültem az anyósülésre, majd két puszival üdvözöltem barátnőmet. Felhúzta a kéziféket, majd elindította az autót. Fél óra múlva már a biztonsági őrökkel tárgyaltunk, akik nem hitték el, hogy elmúltunk már 21. Percekkel később sikerült meggyőznünk a két férfit, így bemehettünk.
Legelsőnek a bár pult elé mentünk, és rendeltünk.
- Itt a narancslé, - tolta felém az említett italt, - és itt a vodka. - biccentett Heidire egy fél oldalas mosoly kíséretében,
- Köszi. - motyogta barátnőm egy vörös pír kíséretében. Heidi nem igen vörösödik ki csak úgy, amiből az következtethető, hogy Heidinek bejön a fiú. Ám, a jelek szerint ez kölcsönös.
Pár óra elteltével a hangulat kezdett megváltozni. Már nem annyira aggódtam a két fiúért, akit otthon hagytam, hanem arra gondoltam, hogy most itt az esély, hogy egy kicsit elengedjem magam. Végül is csak egy szórakozó hely, gyilkosság csak nem történhet itt.
Alkoholt persze nem ittam. Tudtam mi a határ, és azt nem akartam túllépni.
Heidi ragadta meg kezem, s behúzott a tömegbe. Pedig tudta, hogy a tánc tudásom nem a legtökéletesebb. Lassan lépkedtem jobbra, majd balra, s egy elfogadható táncba kezdtem. Szerintem egy tánc órára be sem engednének. Már épp arra gondoltam, hogy visszaülök a helyemre, amikor egy kéz tapadt derekamra. Test mozgásom lelassult, és a fiúval kezdtem egyszerre mozogni. Ismerős parfümje volt, amely belefurakodott orromba. Már meg akartam fordulni, amikor feje a vállamra telepedett, s a fülembe súgta ezeket a szavakat:
- Ne. Maradj... így. Kérlek. Így.. olyan jó. - Calum.
Lassan fordultam felé. Szemeibe néztem. Csillogtak. De mitől? A vágytól? Nem. Az képtelenség.
Kezét derekamra helyezte, s közel húzott magához. Ajkaink csak pár centire lehettek, de nem csókolt meg. Miért nem csókol meg? Jó, ezt azért még én sem gondolhattam komolyan! Azért nem csókol meg, mert a páciensem. Vagy.. esetleg arra vár, hogy én tegyem meg. Az utóbbit inkább mellőzöm.
Ám ezen nem volt sok idő gondolkodni, mivel ajkait az enyémre nyomta. El akartam lökni, el kellett volna löknöm. De a testem valahogy nem hallgatott az eszemre. Ahelyett, hogy ellöktem volna, visszacsókoltam. Kezemmel hajába túrtam, majd eltávolodtam tőle.
Nem szabad. Vele nem. De akarom. És ő is.
Apró mosoly kúszott arcára, s ismét közeledett. Ajka már az enyémet súrolták, és én nem akartam ellenkezni. Nem voltam rá képes. Mert hajtott a vágy.
Kezei megragadták az enyémet, s kihúzott a tömegből. Elvettem a zakóm, s a táskám, s utána mentem. Kezeit összekulcsolta az enyémmel, majd így mentünk hozzám. Nem szólt semmit, csak sebesen szedte a lábát, én pedig alig tudtam lépést tartani vele. A lakása nem volt olyan messze a helytől, így hamar odaértünk. Felmentünk az emeletre, majd be egyenesen a lakásába. Miután ellenőrizte, hogy bezárta az ajtót, a falhoz taszított, s lágy csókot lehelt ajkaimra. Majd még egyet. A harmadik után viszont meguntam számolni.
A szobája felé húzott, s ismét megcsókolt. Majd ledöntött az ágyra, s ott folytatta az előbbieket. Hátamhoz nyúlt, s lehúzta a ruhám cipzárját, majd levette rólam a ruhát. Pólója után nyúltam, s levettem róla.
- Annyira... gyönyörű vagy! - morogta fülembe.
